Lukaku az Eb legeredményesebb játékosa lehetne, de még egyetlen érvényes gólt sem lőtt
Szinte hihetetlen, de már 3 góltól fosztották meg a belga csatárt.
Szinte hihetetlen, de már 3 góltól fosztották meg a belga csatárt.
Folyamatosan frissülő cikkben követtük végig a csoportkör második fordulójának utolsó mérkőzését. 19-szer lőtt kapura a belga és 13-szor a román válogatott, 2:0 lett a vége. Az E-csoport a legkiegyenlítettebb, mind a négy csapat 3-3 ponttal vághat neki az utolsó fordulónak.
Portugália nagyon simán legyőzte Törökországot, ezzel biztossá vált, hogy kvalifikál a legjobb tizenhat közé, Törökország továbbjutása pedig a csehek elleni meccsen dől el.
Újabb Eb-nap, három meccs lesz ma is, először Grúzia játszik Csehország ellen 3 órakor, majd török-portugál következik 6-kor, este 9-kor pedig Belgium játszik Románia ellen. Mindhárom meccsről részletesen beszámolunk majd, a török-portugál meccset pedig percről percre közvetítjük.
Nagy visszhangot keltett Németországban a hazai rendezésű labdarúgó-Európa-bajnokságot előtt, hogy német helyett egy kínai autógyártó lesz az esemény autós főszponzora, és hogy a kiemelt támogatók negyven százaléka is kínai. A Deutsche Welle riportja.
Mindenben versenyzett az apjával, lemondott az átlagos életről és nem létezik számára más, csak a labdarúgás. A magyar futball legnagyobb tehetségeként indult, mára a világ egyik legjobb csapatában játszik, a 2024-es Európa-bajnokságon pedig történelmet írt: ő lett minden idők legfiatalabb csapatkapitánya. Portré Szoboszlai Dominikről, a magyar labdarúgó-válogatott középpályásáról.
Facundo Tello eddig egy mérkőzést vezetett a tornán.
A dánok egykori és jelenlegi kapusa egymás nyakába borult.
Ausztria a továbbjutáshoz, Lengyelország a kieséshez került közelebb péntek este.
A szlovákoknak a belgák elleni meccs hőse, Schranz szerzett vezetést, de az ukránok két góllal válaszoltak a második félidőben.
A franciák csatárának speciális maszkot készítettek az orrtörése miatt.
Az aranylabdás családjával nézte a mérkőzést, amikor a betörők megjelentek az otthonukban.
A nap meccsén a D csoport első helye a tét.
A spanyol válogatott 1-0-ra nyert, és ismét olyan meggyőző teljesítményt nyújtott, hogy az Európa-bajnokság nagy esélyesének tekinthető. Az olaszoknak esélyük sem volt, sőt ha nem Donnarumma véd, akkor nagyobb is lehetett volna a különbség.
Szavazzon, melyik csapat nyeri a Skócia–Magyarország meccset!
A csapat csatára közölte: ha sikerül megverni a magyarokat, ő leissza magát a sárga földig.
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya igazi ki-ki mérkőzésre számít vasárnap a skótok ellen a németországi Európa-bajnokság A csoportjának utolsó fordulójában.
Megvan a grúz válogatott első pontja Európa-bajnokságon. Az utolsó fordulóban a portugálokkal, a csehek pedig a törökökkel játszanak. A magyar válogatott is izgulhat.
Az MLSZ nyugtat, lehet, csak egyénre szabott regenerációról van szó.
A D csoport rangadóján helyzetből sem volt sok, így végül mindkét csapat 1 ponttal gazdagodott.